
A kertvárosi családi ház szép volt, kellemes és elegáns. Tökéletesen beleillet a családról alkotott képbe. Az édesanya, Mária, háztartásbeli volt és kiváló kertész, aki a szomszédságnak és barátoknak adott kerti partijain eldicsekedett gyönyörű rózsakertjével. Kapukra felfuttatott rózsabimbók szegélyezték a kerti kiülőt és álomba illő fapavilon állt a zöld pázsit kellős közepén. Mindenképpen azt hinném, hogy egy úri család kertjébe jöttem, ha először járnék itt.
A Gaál családról sok mindent mondtak a szomszédok. Főleg azt emelték ki, hogy közvetlen, kedves emberek voltak, legalábbis az anyuka és a nagy becsben tartott gyermekeik mindenképp. József, az apuka ezzel szemben komor, szűkszavú ember volt, aki ennek ellenére mindenkit lenyűgözött a karizmájával. Pszichológusként dolgozott a belvárosi irodájában, ahonnan minden nap kora délután már hazaérkezett. Ezt azzal magyarázta barátainak, hogy szeretne minél több időt a családjával tölteni. A szomszédok közül többen meg is jegyezték, hogy jól kereshetnek az „agyturkászok”, ha ilyen időkben is meg tudnak élni egy bevételből. József gyakran analizálta az emberek mondandóját és viselkedését, ezt persze a legnagyobb diszkrécióval és készségességgel. A kerti partikon és más társasági rendezvényeken sokszor kérték ki tanácsát a megjelentek. Kinézete szokványos volt, komor, ötvenes évei közepén járó férfi, aki értelmiségi révén vastag lencséjű szemüveget viselt olvasásban megfáradt szemein. Hosszú török import kabátot hordott hideg időben, melegben pedig rászabott zakót a hosszú fehér ing fölé. Kezén egy sok éve Törökországban vásárolt arany pecsétgyűrű díszelgett, aminek közepén fekete kő ékeskedett.
Mária Józsefnél már egy sokkalta élénkebb jelenség volt, aki minden helyzetben a társaság középpontja volt. A 40 éves hölgy korát meghazudtolóan fiatalosan viselkedett és öltözködött. A szomszédasszonyok irigykedve nézték aranyláncait, és csinos térd alá érő ruháit, melyekhez színben hozzá illő körömcipők dukáltak. Váll alá érő barna haját kibontva hordta, így szegélyezve arca kezdetlegesen öregedő vonásait. Helga néni szerint „Ritka ilyen időkben, ilyen szép családot látni, főleg ilyen tüneményes anyukával”, ezt erősítette a vele szembe lakó Klára állítása, miszerint mintának tekinti újdonsült férjével a Gaál családot és olyan feleséggé szeretne válni, mint Mária. Tehát elmondható, hogy a szomszédság nagy része irigykedve tekintett az asszonyra. Férje gyakran dicsekedett vele ismerőseiknek a kerti partikon, amikor ő italokkal megrakodva, a férfit gondosan kihagyva, színültig töltötte borral a poharakat vendégeiknek.
József másik büszkesége 3 gyermeke volt, Péter, Félix és Fanni. A legkisebb és egyben legvirgoncabb gyermek, Fanni, 8 éves kislány volt, aki hosszú fekete haja és fehér arca miatt egy porcelánbabára hasonlított. Ruhatára ennek megfelelően hosszú fehér, néha mintás, fodros darabokból tevődött össze. A szomszédság ámulta a kislányt és annak szépségét, szerették kíváncsi természetét és cserfességét. A közelben lakó gyerekek gyakran hívták át játszani, ilyenkor két bátyja nagyon vigyázott rá.
Félix 14 éves volt, ez év szeptemberében kezdte volna tanulmányait a Haszer János Gimnáziumban humán szakon. Igen intelligens fiú volt, általában olvasással ütötte el az idejét. Anyjától örökölt kíváncsisága húgával ellentétben a könyvekben rejlő rejtélyekre koncentrálódott. Emellett persze sokat járt el moziba barátaival és egy-egy lánnyal. A lányok szerették, hiszen mindig valami drága ajándékkal lepte meg őket.
Legidősebb fiuk, Péter, nemrég kezdte a mérnöki egyetemet. 20 éves fiatal jóképű fiú volt, akit, ha eljegyzett kedvese nem óv olyan nagy serényen, elsodort volna a lelkes hölgyáradat. A szomszédok szerint egy szertelen fiú volt sokáig, de mióta kedvesével, Barbarával együtt van, azóta megkomolyodott. A fiatal kis pár sokat volt itt általában, mivel Péter még szüleinél lakott. Ezért is lesz majd szükség a lány kihallgatására, de előbb a ház bejárása lesz elsődleges feladatunk, hogy feltérképezzük mi is történhetett.
(Írta: Keseű Szamóca P.)